Obama is megerősítette az utolsó amerikai túsz halálát
Barack Obama amerikai elnök kedden közölte, hogy meghalt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fogságában lévő utolsó amerikai túsz, Kayla Jean Mueller.
Barack Obama amerikai elnök kedden közölte, hogy meghalt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fogságában lévő utolsó amerikai túsz, Kayla Jean Mueller.
Egy jordániai légi támaszpontról indulva ismét légicsapásokat mért az Egyesült Arab Emírségek az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásaira – közölte az emírségekbeli WAM hírügynökség kedden.
Korábban csak “látványhackelések” történtek, de az Anonymous hackercsoport most valóban szeretné kivenni az Iszlám Állam kezéből a terrorista szervezkedés egyik fontos eszközét: az internetet.
A szíriai elnök egy interjúban közölte: kormánya általános jellegű üzeneteket kapott az amerikai hadseregtől az Iszlám Állam (IÁ) szíriai állásai elleni légicsapásokról, de nem áll közvetlen együttműködésben az amerikaiakkal.
Feltette a terroristák globális listájára hétfőn a német Denis Cuspertet az amerikai külügyminisztérium.
Egy hete égette halálra az Iszlám Állam az általuk elfogott Maáz al-Kasszaszbe jordán pilótát. A katona megölésére Jordánia a szemet szemért elvével válaszolt, kivégezték az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két, bebörtönzött tagját. A közel-keleti állam az azóta eltelt időben pedig folyamatosan bombázza az Iszlám Államot, több tucat légi csapást hajtottak végre. A terrorszervezet elleni harcot az Egyesült Államok és a Nyugat egyik fő helyi szövetségese, II. Abdullah jordán király vezeti, aki maga is komoly katonai képzettséggel rendelkezik. A király trónra lépése előtt a jordán különleges erőket vezette – az Egyesült Királyságban járt a sandhursti katonai akadémiára, ide járt Vilmos cambridge-i herceg is –, emellett rendelkezik harcihelikopter-pilóta végzettséggel. Állítólag jól is repül, elismert pilótának számít. Az Iszlám Állam elleni harc során a király most előszeretettel mutatkozik katonák körében, az angolszász sajtó "tökös fickónak" is nevezi.
Dróntámadásban végeztek egy afgán hadúrral, aki felesküdött nemrég az Iszlám Államra – írja a BBC.
Jordánia hadserege az elmúlt három napban 56 légicsapást mért a magát Iszlám Államnak nevező szélsőséges iszlamista fegyveres szervezetre Szíriában - közölte vasárnap a jordániai légierő parancsnoka.
Az Iszlám Állam terrorszervezet élve elégetett három iraki férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy a bagdadi kormány számára kémkedett - jelentette szombaton al-Vaszat című bahreini újság iraki katonai forrásokra hivatkozva.
Az Iszlám Állam azt közölte, hogy légicsapásban halt meg Kayla Jean Mueller, az utolsó amerikai túsz, akit a terrorszervezet fogva tartott.
Jordánia minden erejével üldözni fogja az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet, a csütörtöki légicsapások csak a kezdetét jelentették a jordániai pilóta brutális meggyilkolása miatti bosszúnak – mondta pénteken a közel-keleti ország külügyminisztere.
A hírek szerint az Emírségek azért hagyott fel a bombázással, mert a jordániai katona kivégzése után nem látják biztonságban saját pilótáikat. Marokkó pedig arra hivatkozva szüntette be a légitámadásokat, hogy erői az Emírségek parancsnoksága alatt állnak.
Az Egyesült Államok a szíriai és iraki harci övezethez közelebb telepített egy kutató és kimenekítő egységet az esetlegesen ellenséges területen lelőtt pilóták védelmében - közölték amerikai védelmi tisztségviselők.
Dzsihadista nőknek szóló kiáltvány bukkant fel Nagy-Britanniában, amelyben egyebek mellett azt írják, hogy a lányokat már 9 éves korukban férjhez lehet adni. Valószínűleg az Iszlám Állam terrorszervezet kizárólag nőkből álló osztagától származik az arab nyelvű írás. Januárban találtak belőle először Nagy-Britanniában, és a Quilliam Foundation nevű terrorizmusellenes alapítvány fordította angolra.
Folytatja a légitámadásait az Iszlám Állam (IÁ) ellen Jordánia, egy nappal azután, hogy a II. Abdalláh király bosszút fogadott a fiatal jordániai pilóta, Maáz al-Kasszaszbe élve elégetéséért.
Egy fiatal, 26 éves szíriai nő kénytelen volt feleségül menni az Iszlám Állam egyik harcosához, méghozzá az édesapja életéért cserébe. Az Iszlám Állam által ellenőrzött területeken nem ritka a kényszerházasság, a 13 éves kor fölötti lányok már inkább ki sem lépnek az utcára.
Óriáskivetítőn is bemutatták Rakkában, a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet kezén lévő észak-szíriai városban azt a videofelvételt, amelyen a fogságba ejtett jordániai pilóta brutális meggyilkolása látható.
Az északkelet-boszniai Gornja Maoca falut már 10 éve figyeli a rendőrség, mert a háború után több tucat, arab országokból származó ember telepedett le ott. Az évek során a település a szélsőséges iszlamista mozgalmak boszniai központjává vált. Most az Iszlám Állam jelzéseit tűzték ki ott ismeretlenek.
Az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei elrabolt iraki gyerekeket adnak el szexrabszolgának, más fiatalokat pedig különös brutalitással gyilkolnak meg, például keresztre feszítve vagy élve eltemetve őket - állítja jelentésében az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága.
Fontos bevételi forrássá tette a túszszedést az Iszlám Állam és az al-Kaida hálózata, amelyek évi több tízmillió dollárhoz jutnak az elrabolt emberek szabadon bocsátása fejében – írja az e heti HVG.